A MAGYAR FILMAKADÉMIA TÁMOGATJA A VÁGÓKAT ÉS HANGMESTEREKET

A Magyar Filmakadémia Egyesület 2017-es éves közgyűlésén Zányi Tamás, a Filmakadémia hangmérnök/hangmester szekció vezetője, a vágó szekcióval közösen  benyújtott napirendi pontját az "Állásfoglalás a filmvágók és hangmesterek közreműködésének szerzői jogállásával kapcsolatban" címmel, a közgyűlés egyhangúan elfogadta és támogatásáról biztosította.



A Filmakadémia egyetért a vágók és hangmesterek hosszú́ ideje felvetett szerzői jogigényének jogosságáról és minden szakmai és jogi fórumon elősegíti ennek mielőbbi érvényre juttatását.  A jogalapja a Szjt. 64.§ (2)ben megfogalmazott törvényi lehetőség. A felvetés értelmében a jövőben a közös jogdíjkezelés rendszerének átalakításával a rendezőkhöz, operatőrökhöz, díszlet-és jelmeztervezőkhöz hasonlóan a vágók és a vezető hangmesterek/hangmérnökök nemcsak alkotótársnak, hanem szerzőtársnak is minősülnének, mely szerint jogdíjazás is megilletné őket az adott film mozi, televíziós, DVD/Blu-ray és On-demand forgalmazása alapján.

Az európai filmakadémiák sorában tizennyolcadikként 2014 júliusában alakult meg a Magyar Filmakadémia Egyesület, melynek célja a magyar filmművészet és filmipar hosszútávú fejlődésének ösztönzése, a filmszakmai ágazat és a filmszakmában működő alkotók érdek érvényesítése, az alkotók munkakörülményeinek javítása, társadalmi és művészi megbecsülésük elősegítése. A jelenleg 260 tagot számláló szakmai szervezet Hangmérnök/hangmester szekcióba tömörülve végzi munkáját. tagja lehet minden olyan filmes szakember, aki két játékfilm, dokumentumfilm, ismeretterjesztő film, kisjátékfilm vagy animációs film elkészítésében közreműködött mint producer, rendező, operatőr, vágó, forgatókönyvíró, színész, zeneszerző, látvány-, jelmez-, vagy díszlettervező, hangmérnök, hangmester, smink és maszkmester, és filmalkotásait filmszínházban, illetve televízióban már bemutatták.