Cameraimage 2017: Fődíjas Herbai Máté, a Testről és lélekről operatőre

Szombaton ért véget az észak-lengyelországi Bydgoszcz-ban a világ egyetlen, kifejezetten az operatőri teljesítményre fókuszáló filmfesztiválja, az idén 25. születésnapját ünneplő Cameraimage, melynek fődíját, az Arany Békát a Herbai Máté által fényképezett Testről és lélekről kapta.

Enyedi Ildikó rendezése, a Testről és lélekről, amely Magyarország jelöltje az Oscar-díjra, számos nemzetközi elismeréssel, többek között az idei Berlinale fődíjával büszkélkedhet, melyek közül a legfrissebb Herbai Máté operatőr munkájának köszönhető. November 18-án a 2017-es Cameraimage filmfesztivál fődíját, az Arany Békát ítélte oda a brit filmrendező, Michael Apted által elnökölt zsűri. A fesztiválnak idén több magyar versenyzője és meghívottja volt, a Herbai Máté által fényképezett Testről és lélekről mellett versenyben volt Máthé Tibor operatőri munkája, Szász János A hentes, a kurva és a félszemű című új rendezése is.

A diákfilmek versenyében részt vett Gyuricza Mátyás operatőr a Földiek (r.: Freund Ádám) és Kollányi Péter a Sade című kisfilmekben való munkájával. A Diákfilm Panorámában a Koródi Dániel fényképezte Légmell (r.: Fatér Ambrus), míg az Európai Panoráma programjában a Mundruczó Kornél rendezte Jupiter Holdja, Rév Marcell operatőri munkája képviselte hazánkat. A Cameraimage Filmfesztivált, a világ egyetlen nemzetközi operatőri filmszemléjét 1993-óta rendezik meg Lengyelországban. Az idei esemény november 11. és 18. között, Bydgoszcz-ban zajlott, az elsőfilmes zsűriben pedig Mészáros Márta filmrendező is részt vett. A fesztivál második legnagyobb elismerését, az Ezüst Béka-díjat Mikhail Krichman operatőri munkája, a Szeretet nélkül (r.: Andrej Zvjagincev) című orosz film, míg a harmadik helyezést, a Bronz Békát az Anthony Dod Mantle fényképezte First they killed my father (r.: Angelina Jolie) vihette haza.

Forrás: magyar.film.hu