Elhunyt Kamondi Zoltán

Kamondi Zoltán (1960. április 6. - 2016. március 17.) Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, producer életének 55. évében váratlanul elhunyt.

A színházi és filmes alkotót szerda este váratlanul érte a halál. 1960-ban született Budapesten, 1982-ben az ELTE bölcsészettudományi karán, majd a Színház- és Filmművészeti Főiskolán diplomázott filmrendezőként. 1986 és 1988 között tagja volt a Balázs Béla Stúdió vezetőségének. Rövidfilmjei számos díjat nyertek különböző fesztiválokon. Makk Károly forgatókönyvírója, társrendezője volt.
Olyan filmek fűződnek a nevéhez, mint a Halálutak és angyalok (1990, a Cannes-i filmfesztivál versenyfilmje), az Alkimista és a szűz (1998), az In Memoriam Petri György (2001), a Kísértések (2002) és a Bodor Ádám Az érsek látogatása című regényéből készült Dolina (2006). Legutóbbi, 2015-ben forgatott játéfilmje (Halj már meg) az utómunkálatok befejezése alatt áll. Producerként vett részt Pater Sparrow 1 című filmjében, amelyet 2009-ben mutattak be.

Pályája során számos díjat kapott: 1986-ban elnyerte a nyugat-berlini rendezői díjat, 1992-ben a San Remó-i legjobb zenés film díját, 1993-ban az országos színházi találkozó fődíját, 1996-ban és 2002-ben a filmszemle díját, 1997-ben és 2003-ban a filmkritikusok díját, 1999-ben a manchesteri legjobb független film díját, a magyar színikritikusok díját, 2002-ben a várnai filmfesztivál, valamint a phenjani filmfesztivál díját. 2003-ban Balázs Béla-díjjal tüntették ki.

Temetéséről később intézkednek.

(Forrás: Magyar Filmművészek Szövetsége/MTI)