ENYEDI ILDIKÓ FILMJE NYERTE A SYDNEYI FILMFESZTIVÁL FŐDÍJÁT

Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmje nyerte meg vasárnap a Sydneyi Filmfesztivál fődíját – közölte a seregszemle honlapja.
A fesztiválon 11 alkotás versengett a legjobb film díjáért. Enyedi Ildikó, a Testről és lélekről című film rendezője személyesen vette át a 64. alkalommal megrendezett filmfesztivál vasárnapi gálaestjén a fődíjat és az azzal járó 60 ezer ausztrál dolláros (12,5 millió forintos) pénzjutalmat.

A filmmustrán a mezőnyben versengő I Am Not Your Negro című amerikai dokumentumfilmet tartották a fődíj nagy esélyesének, ám végül a magyar rendező alkotása került ki győztesként. A fesztiválon tíz éve van versenyprogram, azóta Enyedi Ildikó az első női rendező, akinek filmje elnyerte a fesztivál fődíját – írta a Sydney Morning Herald online kiadása.

A zsűri elnöke, Margaret Pomeranz elegáns, kidolgozott és szívmelengető moziként beszélt a filmről, amelyet az indoklás a “bátor és a filmművészet élvonalába” tartozó alkotásként méltatott. “Ez a film arról beszél, hogy még ebben a megosztott világban is képesek vagyunk arra, hogy ugyanazt álmodjuk, és hogy még egy vágóhídon is megtalálható a kedvesség és szelídség” – mondta a zsűrielnök.

A Testről és lélekről februárban a 67. Berlinalén elnyerte a legjobb filmnek járó Arany Medve-díjat. A film női főszereplője Borbély Alexandra, a Katona József Színház színésznője, a férfi főszerepet pedig Morcsányi Géza színházi dramaturg alakítja. A film, amely egy szerelem történetét ábrázolja, az Inforg-M&M Film gyártásában, a Filmalap 420 millió forintos gyártási támogatásával készült.

Forrás: MTI, Színház.org