Enyedi Ildikó kapta az idei Prima Primissima díjat

Magyar színház- és filmművészet kategóriában Blaskó Péter színművész; Enyedi Ildikó filmrendező, forgatókönyvíró és Hegedűs D. Géza színművész, rendező, egyetemi tanár kapott jelölést. A Primissimák 15 millió forintot vehetnek át a díj mellé.

“A legtermékenyebb éveimet egy kilátástalan őrlődésben töltöttem. Borzalmas időszak volt. Öt filmterven dolgoztam, de valahogy egyiket sem sikerült összehozni. Ilyenkor az ember egy idő után már nem biztos, hogy jó döntéseket hoz, így biztos bőven benne vagyok én is ebben a hosszú szünetben. De, alighogy elkezdtük végre ezt a filmet, az előkészítés első napján elfelejtettem az egészet. Nehéz is visszaidéznem. Most minden erőmmel azon vagyok, hogy a következő filmemet minél hamarabb elkezdhessem” – mesélte korábban Enyedi Ildikó.

Enyedi Ildikó 1955. november 15-én született Budapesten. Balázs Béla-díjas (1991) filmrendező, forgatókönyvíró. 2017. február 18-án az általa által rendezett Testről és lélekről című film elnyerte a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál fődíját, az Arany Medvét. Szülei Enyedi György (1930–2012) geográfus és Pardi Irén. A középiskolát követően a Montpellier-i Egyetem diákja volt 1974-ben. 1975–1978 között a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen, majd 1979–1984 között a Színház- és Filmművészeti Főiskolán tanult Fábri Zoltán osztályában, diplomát azonban nem kapott. 1978–1984 között tagja volt az INDIGÓ művészcsoportnak. 1984-től a Mafilm rendezőasszisztense. 1989 óta a Színház- és Filmművészeti Főiskola tanára. 1992-ben és 1994-ben a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál zsűritagja volt. 2011-ben doktorált a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. A Balázs Béla Stúdióban rövidfilmeket készített, majd első játékfilmje, Az én XX. századom elnyerte a legjobb elsőfilmnek járó Arany Kamerát az 1989-es cannes-i filmfesztiválon. Férje Wilhelm Droste Magyarországon élő német irodalomtörténész, író, műfordító, az ELTE BTK Germanisztikai Intézet Német Nyelvű Irodalmak Tanszékének lektora.