Gratulálunk Szabó Simonnak az Akadémia rendező szekció tagjának

Szombaton este a görögországi Dráma városában a 22. Drama International Film Fesztiválon két díjjal jutalmazták Szabó Simon rövidfilmjét. Az Ebéd előtt című alkotása a nemzetközi filmkritikusok (FIPRESCI) díja mellett a zsűri különdíját is megkapta.

Szabó Simont a Moszkva tér Rojáljaként, a Megdönteni Hajnal Tímeát Bögöcseként ismerik a legtöbben, de a színészet mellett rendezőként is komoly sikereket aratott. Papírrepülők című nagyjátékfilmjét 2009-ben díjazták a Szemlén, a Fal című kisfilmjét jelölték az Európai Filmakadémia díjára.

Az Ebéd előtt 1944 augusztusában, Budapest külvárosában játszódik. Egy család ebédhez készülődik, amikor a kislány észreveszi, hogy embereket visznek el az utcán. Segíteni akarnak némi vízzel, ennivalóval és ruhával, de ezt nem mindenki nézi jó szemmel. A fekete-fehér film érdekessége, hogy az egész egy nyolcperces, vágás nélküli jelenet, amelyben több mint száz szereplőt mozgattak.

Huzella Júlia játssza az anyát, Molnár Gusztáv az apát, Mészáros Béla a főcsendőrt, Szénási Panni pedig a kislányt alakítja az Ebéd előtt-ben, amelyben Szabó Simon nagyszüleinek a története elevenedik meg.