Jobbulást kívánunk Kulka Jánosnak!

A Magyar Filmakadémia mielőbbi gyógyulást kíván Kulka Jánosnak a Katona József Színház Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészének.

A színészhez kedden este hívtak mentőt. Először a Honvédkórházba vitték, de az állapota miatt azonnal átszállították az Amerikai úti Országos Klinikai Idegtudományi Intézetbe, ahol jelenleg is kezelik. 

A Katona József Színház azt közölte, hogy a műsorváltozásokról a művész állapotának alakulása ismeretében döntenek, erről később tájékoztatnak. A Katonában Kulka jelenleg négy darabban szerepel, a Faustban Mephistophelest/Phorkyast, a Godot-ra várvában Pozzót, Ibsen A nép ellenségében Peter Stockmannt alakítja, és játszik még A két Korea újraegyesítésében is.

Kulka április 28-i, soproni előadása elmarad - tájékoztatta a szervező Búgócsiga Akusztik Garden a Kisalföldet.


Kulka János családjának közleménye:
"János kedden este kórházba került, ahol életmentő műtétet hajtottak végre rajta. Reggel óta folyamatosan érkeznek az aggódó, törődő megkeresések – barátoktól, ismerősöktől, ismeretlenektől –, melyek rengeteget jelentenek Jánosnak és nekünk is. Ezeket szeretnénk megköszönni.
Ebben a pillanatban a legfontosabb, hogy János a gyógyulására tudjon koncentrálni, mi pedig támogatni tudjuk őt ebben. Éppen ezért arra kérünk mindenkit, segítse Jánost és minket azzal, hogy időt ad nekünk erre, mi pedig a későbbiekben tájékoztatást adunk állapotának alakulásáról."

acheter zolpidem 10mg stilnox pas cher prix