Keleti Márton Kossuth-díjas filmrendező sírját felújíttatta a Magyar Filmakadémia a Farkasréti temetőben

„... Keleti Márton filmkészítői programját pedig mindenekelőtt alkotásainak közönségsikere igazolja. Több filmje foglal el előkelő helyet a nézettségi statisztikák alapján összeálló rangsorban. Népszerűségét nem az ötvenes évek elején gyors egymásutánban kapott három Kossuth-díj jelzi, hanem mondjuk az a tény, hogy filmjei közül tucatnál is több büszkélkedhet kétmillió feletti mozilátogatóval. Miközben rendezőként nem tesz másra kísérletet, minthogy feloldja tömegfilm és művészfilm régi ellentétét, és az igényes, minőségi közönségfilm megteremtésével adjon választ a műfaji problémákra..." (Czirják Pál: A közönségfilm vonzásában)
 

1905. április 26-án született Budapesten. Tizenkilenc évesen színházi segédrendezőként kezdte a Városi Színházban - a mai Erkel Színházban -, ahol Sebestyén Géza vette maga mellé. Itt drámai műveket, operákat egyaránt színpadra állított így: Stravinszky: Egy katona története, Auber: A portici néma. Az 1930-as évek elején Fejős Pál és Vajda László asszisztenseként kezdett filmezni, aztán néhány év múlva önállósította magát. Első filmje, az 1937-ben forgatott Torockói menyasszony című vígjáték, a kezdeti sikert, amit továbbiak követtek, így Gárdonyi Géza elbeszéléséből filmre írt Te csak pipálj, Ladányi vagy A Borcsa Amerikában című filmje, amelynek külső felvételeit, 1938-ban New Yorkban forgatta 1939-1944 között nem foglalkoztatták.

1945-ben ő rendezte a világháború utáni első magyar játékfilmet Bródy Sándor A tanítónő című drámájából. A következő mintegy négy évtized egyik legtermékenyebb rendezője volt. A könnyedség mellett nagy szakmai biztonság jellemezte, csalhatatlan érzékkel válogatta és irányította a színészeket, akik aztán rendre sikerre is vitték alkotásait. Olyan, máig népszerű filmeket készített, mint a Mágnás Miska (1948), a Beszterce ostroma (1948), a Janika (1949) Különös házasság, (1951); Esős vasárnap, (1962).
Két legemlékezetesebb rendezése 1965-ben készült. A tizedes meg a többiek a közönség körében (két és negyed millió nézője volt), és a szakmában is elismerést vívott ki: az első Magyar Játékfilm Szemlén a legjobb vígjáték díját kapta, később pedig az 1945 után készült tizenkét legjobb magyar film közé sorolták. Azóta is jókedvre derítő Major Tamás komornyikjának szállóigévé vált bejelentése: "Az oroszok már a spájzban vannak". A másik, a Butaságom története című vígjáték, szatirikus, fanyarul derűs korábrázolás, melyben Ruttkai Éva és Básti Lajos mutatja be egy művészházasság játszmáit. A film Bécsben, a vidám filmek fesztiválján aratott sikert.

Ezek után szinte évenként forgatott egy-egy vígjátékot:Tanulmány a nőkről (1967), Elsietett házasság (1968), Történelmi magánügyek (1969). 1970-ben zenés filmet készített Liszt Ferenc életéről Szerelmi álmok címmel. Több politikai dokumentumdráma is kikerült keze alól ilyen például A százegyedik szenátor, vagy Az aranykesztyű lovagjai, A Tegnap, Pár lépés a határ, Puskák és galambok.
1964-től a televíziónak többrészes politikai dokumentumdrámákat és kalandfilmeket is rendezett (Az idegen ember; Én, Prenn Ferenc; A 0416-os szökevény; Az aranykesztyű lovagjai). 1950-től a Színház-és Filmművészeti Főiskola film-főtanszékének vezetője volt.
Munkásságát háromszor is Kossuth-díjjal (1951, 1953, 1954) ismerték el, 1952-ben lett érdemes művész, 1965-ben kiváló művész. 1973. június 20-án, a Csínom Palkó gyártása közben szívroham vetett véget életének.