Oscar-díjra jelölték a Saul fiát!

Ma délután az Amerikai Film Akadémia beválasztotta a legjobb idegennyelvű film Oscar-díjáért versenyző filmek közé. Gratulálunk Nemes Jeles Lászlónak és a film egész stábjának!

Ez a hét a Saul fiáról szól. Hétfőn hajnalban kaptuk a hírt a film Golden Globe-díjáról, tegnapi újság, hogy átlépte a bűvös 100 ezres nézőszámot a magyarországi mozikban, sőt újabb 23 mozi igazolta vissza, hogy a következő egy-két hétben vetíteni fogja a filmet.

A várakozás közben többen megszólaltak a filmszakmából.

Havas Ágnes, a Magyar Nemzeti Filmalap vezérigazgatója így nyilatkozott: "A Saul fia már forgatókönyvként is különleges szemléletről tanúskodott, és Nemes Jeles László egyetlen arcra összpontosító koncepciója csak erősödött a fejlesztési folyamat közben."

Andy Vajna, filmszakmai kormánybiztos: "Büszkék vagyunk arra, hogy sikerült egy olyan filmet készíteni, amelyre a világ ilyen komolyan odafigyelt."

Szabó István, egyik egyetlen nagyjátékfilmes Oscar-díjasunk: "A film újdonsága éppen a formája. Amit elmond, arról már sok filmet készítettek, megrázó és pontos könyvek születtek a holokausztról, gondolok  például Primo Levi beszámolóira. Úgy érzem, a Saul fia már ennek a tudásnak a segítségével találta meg azt a formát, amivel kifejezte a történetet, és ez remekül sikerült, aminek csak örülni lehet."

Réz András, filmesztéta: "Egyedülálló a világon, ahogy a film beszél, nem lehet elmenni mellette, elsodor, megdermeszt."

Forrás: magyar.film.hu