Főoldal » Tagok » Tagok » Kabay Barna

Kabay Barna

Szekció: rendező

Életrajz


KABAY BARNA FILMRENDEZŐ, FORGATÓKÖNYVÍRÓ, PRODUCER, 1948. augusztus 15-én született Budapesten. 1962-ben érettségizett a budapesti Rákóczy Ferenc gimnáziumban. Tanulmányait a Budapesti Műszaki Egyetemen kezdte, majd a budapesti Színház- és Filmművészeti Főiskolán folytatta, ahol 1973-ban filmrendező diplomát kapott. 1972-1976-ig a Magyar Televízió Drámai Osztályának rendezője volt. Televíziós filmjeiben a magyar irodalom kiemelkedő alkotásait filmesítette meg, mint a Janus Pannoniust, Törökországból nincs visszatérés (Mikes Kelemen), Karinthy Frigyes, Déry Tibor műveit. Giordano Bruno megkísértése filmjével 1974-ben elnyerte a Veszprémi TV-Fesztivál fődíját. Ugyancsak 1974-ben a MTV kísérleti műhelyének alapító tagja volt. 1975-ben elkészítette a "Legenda a nyúlpaprikásról" című első önálló mozifilmjét. 1976 és 1980 között a MAFILM rendezőjeként dolgozott. 1976-ban Gyöngyössy Imrével együtt rendezte meg a ZDF felkérésére a Két elhatározás dokumentumfilmet, ami átütő nemzetközi sikert aratott. 1980-ban társalapítója volt a Társulás Stúdiónak, az első magánalapítású független magyar filmstúdiónak. 1980- ban a ZDF és a müncheni Tellux-film meghívására Németországba költözött. Megalapította a Satrnbergi Alkotóműhelyt, melyben alkotótársaival Gyöngyössy Imrével majd Petényi Katalinnal együtt dolgozott. Első producerként készített játékfilmjét, a „Jób lázadását” – aminek társírója és társrendezője is volt –1983-ban OSCAR díjra jelölték a legjobb külföldi film kategóriában. Ettől kezdve producerként és rendezőként számos játékfilmet, ifjúsági filmet és sorozatot készített a világ különböző kontinensein a legnagyobb európai televíziós társaságok és alapítványok közreműködésével a Magyar Filmstúdiókkal együttműködve. Koprodukciós partnerei, támogatói voltak többek között: Eurimages, a brüsszeli MédiaProgram EU, Bajor Filmalapítvány, Osztrák Filmalapítvány, Grúzia Film, Magyar Mozgókép Közalapítvány, Társulás Stúdió, Hunnia Filmstúdió, MTVA, Duna TV, ZDF, WDR, BR, MDR, Carlton UK és mások. Saját munkái mellett koprodukciók létrehozásában segítette rendező társait. A rendszerváltozás után visszaköltözött Magyarországra. Jelenleg Budapesten él és dolgozik. 

Filmek


• 2023 Pannonhalmi Szamizdat társrendező, producer dokumnetumfilm, 52 perc (Projekt Film)

• 2020 A Feltaláló társíró, producer játékfilm, 120 perc (Projekt Film)

• 2019 Cseppben az élet társíró, producer tv filmsorozat,4x52 perc (Projekt Film,)

• 2018 Szép magyar ének társrendező, producer dokumentumfilm, 57 perc (Movietrend

• 2017 „Bíboros”, az állambiztonsági szervek célkeresztjében társrendező, producer dokumentumfilm, 70 perc (Movietrend)

• 2016 A Balaton hullámain rendező, producer dokumentumfilm, 50 perc (Movietrend)

• 2015 Ámos Imre, az apokalipszis festője producer dokumentumfilm, 52 perc (CinemaStar, Catherine Films)

• 2015 Olasz- magyar örökség társrendezö, producer dokumentumfilm, 11x24 perc (OSZK, MaNDA, Cinema Star)

• 2015 Béres József életútja rendező, producer dokumentumfilm, 50 perc (Cinema Star,)

• 2015 Janus producer TV film, 75 perc (CinemaStar, Cathrine Films,)

• 2014 Kulák volt az apám társrendező, producer dokumentumfilm, 52 perc (Duna Tv, MovieTrend,)

• 2014 Őszi üzenet barátaimnak, Tóth Bálint költő, portré társrendező, producer dokumentumfilm, 52 perc (MovieTrend, MMA)

• 2013 Bakonyi juhászasszony társrendező, producer dokumentumfilm, 52 perc (CinemaStar, Catherine Films, )

• 2013 Stigma társrendező, producer dokumentumfilm, 52 perc (CinemaStar, Catherine Films,)

• 2011 Utolsó rapszódia producer TV film, 80 perc (CinemaStar,)

• 2011-12 Szigorúan ellenőrzött életek 2 társrendező, producer dokumentumfilm sorozat, 2x52 perc (Movitrend, CinemaStar)

• 2008-2009 Hitvallók és ügynökök társrendező, producer dokumentumfilm sorozat, 8x25 perc és 2x52 perc (Média Centrum, Macropus Film, Media Programme Brüsszel,)

• 2008 Papírkutyák producer játékfilm, 93 perc (Europa2000, Macropus Film)

• 2007 A városligeti fasortól a milánói Scala-ig - Peskó Zoltán karmester portréja társrendező, producer dokumentumfilm, 2x52 perc (Duna TV, Macropus Film;)

• 2006 Egy bolond százat csinál producer játékfilm (Europa 2000, Macropus Film)

• 2005 Júlia és Carolin – A Pethő Intézet Európában társrendező, producer dokumentumfilm, 90 perc (Európa 2000, Macropus Film)

• 2005 Egy szoknya, egy nadrág producer játékfilm (Europa 2000, Macropus Film)

• 2005 A Közvetítő társrendező, producer dokumentumfilm sorozat, 6X25 perc, dokumentumfilm 100perc (Európa 2000, BR, Macropus Film)

• 2003 A Black Rose vár titka társrendező, producer TV sorozat 13x25 perc, játékfilm, 100 perc (Európa 2000, Macropus Film)

• 2000 Meseautó rendező, producer játékfilm, 94 perc (Európa 2000, Macropus Film)

• 1999 Hippolyt rendező, producer játékfilm, 92 perc (Európa 2000, Macropus Film)

• 1998 Sárvártól Leutstättenig - a Wittelsbachok nyomában I. - II –III. társrendező, producer dokumentumfilm, 3x45 perc (Macropus Film, BR)

• 1997 In Memoriam Gyöngyössy Imre társrendező, producer dokumentumfilm, 83 perc (Macropus Film, BR) • 1997 Cigánytörvény producer játékfilm, 98perc (Macropus Film, BR)

• 1995 Exodus társrendező, producer dokumentumfilm 78 perc (Satellit Film, WDR)

• 1994 Európa messze van társrendező, producer játékfilm, 97 perc, sorozat 6 x 25 perc (Satellit Film, Duna TV, ZDF, MTV) 3

• 1993 Halál sekély vízben társrendező, producer játékfilm, 102 perc (Satellit Film, WDR, WEGA-Film Bécs, MIT&A Film/Budapest)

• 1992 Holtak szabadsága társrendező, producer dokumentumfilm, 80 perc (Macropus Film, WDR, Fórum Stúdió)

• 1991 Katolikusok Közép Ázsiában társrendező, producer dokumentumfilm, 30perc (Macropus Film)

• 1991 Száműzöttek társrendező, producer játékfilm, 100 perc (Satellit Film, WDR, Grúzia Film, Társulás Stúdió)

• 1990 Rubens, a brazil utcagyerek rendező, producer dokumentumfilm, 45 perc (Satellit Film, ZDF, Unicef)

• 1990 Ötven év hallgatás társrendező, producer dokumentumfilm, 90 perc (Satellit Film, WDR, MTV)

• 1990 Erdély társrendező, producer dokumentumfilm, 90 perc (Macropus Film, WDR)

• 1989 Johnny, a szerencsés társrendező, producer TVsorozat, 4 x 45 perc (Satellit Film, ZDF)

• 1988 Brazil utcagyerekek társrendező, producer dokumentumfilm 45perc(Satellit Film)

• 1988 Cirkusz a holdon társrendező, producer játékfilm, 100 perc (Satellit Film, ZDF)

• 1987 Katolikusok Vietnámban társrendező, producer dokumentumfilm, 30perc (Satellit Film)

• 1987 Boat People társrendező, producer dokumentumfilm, 94 perc (WDR, Satellit Film)

• 1987 Loan I-II-III társrendező, producer dokumentumfilmsorozat (Satellit Film, BR)

• 1984 Yerma társrendező, producer játékfilm, 104 perc (Satellit Film, Macropus Film, MAFILM, Sefel, Picture International, Channel 4, MTV)

• 1982 Add tudtul fiaidnak társrendező, producer dokumentumfilm, 60 perc (Macropus Film, MTV, WDR)

• 1982 Jób lázadása társíró, társrendező, producer játékfilm, 100 perc (ZDF, Macropus Film, MTV, Társulás Stúdió) 4

• 1981 Pusztai emberek társrendező dokumentumfilm 89 perc (WDR, MAFILM)

• 1980 A havasi selyemfiú társrendező TV-film, 90 perc (MTV)

• 1980 A gyerek, akire mindenki vágyott társrendező TV-film, 45 perc (ZDF)

• 1979 Töredék az életről társíró, társrendező játékfilm, 98 perc (Budapest Filmstúdió)

• 1978 Orvos vagyok társrendező dokumentumfilm, 90 perc (NDR,Tellux Film)

• 1978 Tengerre néző cellák társíró, társrendező TV-film 95 perc (MTV)

• 1977 Két elhatározás társíró, társrendező dokumentumdráma, 75 perc (ZDF, Tellux Film, MAFILM)

• 1976 Memento társrendező dokumentumfilm sorozat, 4x30 perc (MTV)

• 1976 Mélosz pusztulása rendező TV-film 60 perc (MTV)

• 1975 Legenda a nyúlpaprikásról rendező játékfilm, 100 perc (Budapest Filmstúdió, MTV)

• 1974 Janus Pannonius rendező TV-film, 60 perc (MTV)

• 1974 Mikes Kelemen története rendező TV-film, 45 perc (MTV)

• 1973 Giordano Bruno megkísértése rendező játékfilm, 90 perc (MTV)

• 1972 Hököm színház rendező TV-film, 50 perc(MTV)

• 1972 Meztelen vagy társíró játékfilm-film, 90 perc(Dialóg studio)

• 1970 Muro Phral/Testvérem rendező dokumentumfilm, 25 perc

Díjak


2017 Magyarország Érdemes Művésze

2015 Balázs Béla-díj 2005 Szarajevó Fesztivál díja (A Közvetítő)

2001 Cottbus Filmfesztivál díja

2001 Moszkvai Filmfesztivál különdíja (Meseautó)

2000 VOX magazin díja - az év leglátogatottabb magyar játékfilmje (Meseautó) A Magyar Mozitulajdonosok díja (Meseautó)

1999 A Magyar Mozitulajdonosok díja (Hippolyt)

1998 Fipresci díj, Velencei Biennale (In memoriam Gyöngyössy Imre)

1997 Legjobb rendezés díja, Varsó (Európa messze van)

1995 Különdíj, Nemzetközi Filmfesztivál, Cannes (Európa messze van)

1994 Fődíj, Salerno (Holtak szabadsága)

1992 Legjobb rendezés díja, Nemzetközi Filmfesztivál, Troia (Száműzöttek)

1991 OCIC díj, Nemzetközi Filmfesztivál, Montreal (Száműzöttek)

1988 Cinema per la Pace - életműdíj, Olaszország

1984 Fődíj, San Remoi Nemzetközi Filmfesztivál (Jób lázadása) Academy Award, Oscar-jelölés a legjobb külföldi film kategóriában, Los Angeles, 2 Nemzetközi Filmfesztivál, Cannes, Különdíj (Jób lázadása)

1978 Fődíj, Nemzetközi Filmfesztivál, Rotterdam Fődíj, Nemzetközi Filmfesztivál, Antwerpen Gold Hugo Díj, Chicagoi Nemszetközi Filmfesztivál Adolf Grimme-díj arany fokozat - Németország (Két elhatározás)

1977 UNESCO-díj, Nemzetközi Filmfesztivál, Pesaro (Két elhatározás)

1974 Fődíj, Magyar Tv Filmszemle, (Giordano Bruno megkísértése)