Főoldal » Tagok » Tagok » Nagy Ernő

Nagy Ernő

Szekció: operatőr - televízió

Életrajz


998-ban végzett az ELTE videókommunikáció és alkalmazott videó szakán. 1998 óta számtalan dokumentumfilmet és televíziós produkciót fényképezett és rendezett. Az MTV Kulturális Főszerkesztőségén dolgozott operatőrként, később szerkesztő-operatőrként Részt vett többek között a Mikrokozmosz, az Iskolautca, az Iskolapélda és Példabeszéd című műsorok elkészítésében is. 2001 őszétől filmtörténeti előadásokat tart havi rendszerességgel a Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesületben, illetve az ELTE Videostúdió külsős munkatársa rendező-operatőrként.

2005-től az ELTE TTK Multimédiapedagógiai és Oktatástechnológiai Központjában tanít speciálkollégium keretein belül mozgókép elméletet és gyakorlatot. 2012 óta operatőri ismereteket és filmkészítést tanít az ELTE TTK Természettudományi Kommunikáció MSc szakon.

2006-tól tagja a Magyar Operatőrök Társaságának (H.S.C.).

Több történelmi témájú dokumentumfilmet is forgatott, ilyen az Eötvös Loránd Tudományegyetem 1956-os forradalmi eseményeinek feldolgozása (Eötvenhat), illetve a lengyel Szolidaritás mozgalom 30. évfordulójára készített filmje („Így kiáltok én, lengyel föld fia… A lengyel Szolidaritás). Egyik ötletadója és szervezője a PAREVO – Párhuzamos forradalmak Kelet-Közép-Európában Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválnak.

Filmek


  •        2015 - Hét vadász 

  •        2014 - Gyöngyöt az embernek 

  •        2014 - A teljesség felé 

  •        2013 - Pannónia Anno 

  •        2012 - A Nyolcak nyomában 

  •        2010 - "Így kiáltok én, lengyel föld fia..." A lengyel Szolidaritás 

  •        2010 - "Így kiáltok én lengyel föld fia" 

  •        2009 - Nomád Pláza - Három vándor 

  •        2007 - Panoptikum 

  •        2007 - A nevetlen falu 

  •        2006 - Mai módi 

  •        2005 - Eötvenhat 

  •        2005 - A vaddiófa árnyéka 

  •        2003 - Brassói pályaudvar 

  •        2002 - Játék-film 

  •        2001 - A többire már van recept... 

  •        2000 - Duende 

  •        1997 - Pillantások