Rólunk
Az európai filmakadémiák sorában tizennyolcadikként, 2014. július 14-én alakult meg a Magyar Filmakadémia Egyesület.
Célja, hogy a hazai filmgyártás és televíziózás alkotói és szakemberei egy széles körben elérhető szakmai szervezet keretében közös fórumra találjanak.
Az egyesület megalapítása óta küldetésének tekinti:
- a magyar filmművészet és filmipar, valamint a televíziós szakma hosszú távú fejlődésének ösztönzését,
- a filmszakmai ágazat és az alkotók érdekeinek képviseletét,
- az alkotók megfelelő munkakörülményeinek biztosítását,
- valamint a filmes és televíziós szakemberek társadalmi és művészeti megbecsülésének elősegítését.
A Magyar Filmakadémia a szakma egységes képviseletére, a tehetségek támogatására és a magyar filmkultúra nemzetközi láthatóságának erősítésére törekszik.
Filmes, tudományos, technikai szekcióküldöttek
Producer szekció – Egri Pál Zoltán
Rendező szekció – Gerebics Sándor
Forgatókönyvíró szekció – Laska Pál
Operatőr szekció – Oláh Zoltán
Zeneszerző szekció – Márta István
Színész szekció – Horkay Péter
Maszk (maszkmester, sminkmester, fodrász, speciális maszk) – Petrilla Orsolya
Tudományos és technikai tevékenység képviselői a mozgóképiparban – Demeter Éva
Televíziós szekcióküldöttek
Rendező szekció – Skrabski Fruzsina
Producer szekció – Csortos Szabó Sándor (helyettes: Józsa László)
Animáció szekció – Henrik Irén
Operatőr szekció – Sára Balázs
A Magyar Filmakadémia Elnökségének tagjai
Dr. Kollarik Tamás
Gerebics Sándor
Márta István
Novák Emil
Skrabski Fruzsina
A Magyar Filmakadémia Felügyelő Bizottságának tagjai
Bergendy Péter
Horkay Péter
Szilágyi Virgil
A Magyar Filmakadémia Etikai Bizottságának tagjai
Balogh László
Dézsy Zoltán
Elek Judit
Oláh Zoltán
A Magyar Filmakadémia Etikai Bizottságának póttagjai
Henrik Irén
Szakács Györgyi
A Magyar Filmakadémia Egyesület Alapító tagjai
Balázs Ádám
Balázs Gábor
Barsi Béla
Bélafalvy Balázs
Bereczki Csaba
Berger József
Csortos Szabó Sándor
Esztán Mónika
Fillenz Ádám
Forgács Erzsébet
Garami Gábor
Gerebics Sándor
Gyarmathy Ágnes
György Lea
Herendi Gábor
Hutlassa Tamás
Kollányi Tamás
Kovács Zoltán
Lemhényi Réka
Máthé Tibor
Melis László
Novák Emil László
Orosz Dénes
Rudolf Péter
Sándor Pál
Schmidt Judit
Szalai Károly
Szekeres Dénes
Török Ferenc
Tőzsér Attila