A vágó Mundruczó Kornél filmjei mögött –interjú Jancsó Dáviddal

Jancsó Dávid Mundruczó Kornél állandó alkotótársa a 2008-as Delta óta. Eddig Mundruczó hét filmjét vetítették a Cannes-i Filmfesztiválon, melyek közül négynek Jancsó volt a vágója, akárcsak a rendező legutóbbi filmjének, a Jupiter holdjának, mely idén a fesztivál versenyprogramjában szerepel. Ennek apropóján kérdeztük Jancsót a vágói stílusáról és a Mundruczóval való lenyűgöző munkájáról.

Édesanyád, Csákány Zsuzsa is vágóként dolgozik. Ő bátorított téged, hogy te is erre a pályára lépj?

Bátorított?! Határozottan nem. Mindkét szülőm megtett mindent, hogy távol tartson a filmszakmától, de mivel forgatások közepette és Steenbeck vágógépek mellett nőttem fel, ezért eleve halálra volt ítélve a tervük. Azért választottam a vágó szakmát, mert ez a filmezés egyetlen eredeti és egyedi művészi formája. Nincs megfelelője más szakmában, és számomra a mozi lényegét jelenti. Ugyanakkor ez egy szerep is, ahol valami újat és jellegzetest kell létrehoznod, miközben végig a háttérben maradsz. Vágóként a második sor első székén ülsz. Álommunka!

Vannak példaképeid a vágó szakmából?

Több példaképem van, mint amennyit itt fel tudnék sorolni. Fantasztikus művészek vannak a szakmánkban.

Mondhatjuk, hogy Mundruczó Kornél állandó alkotótársa vagy? Mint Sally Menke Quentin Tarantinónak, Walter Murch Francis Ford Coppolának, vagy Csákány Zsuzsa Jancsó Miklósnak és Szabó Istvánnak?

Kornél még az egyetemen szúrt ki és vitt magával, hogy segítsek befejezni a Delta című filmjét, az első egészestés filmet, amit vágtam. Azóta dolgozom vele. Ezt tőle kéne megkérdezni, de szeretném azt gondolni, hogy ilyen alkotótársak vagyunk mi is.

Milyen a kapcsolatod Mundruczóval?

Barátok vagyunk, gyakran összejárunk két forgatás között is. Vágóként nehéz nem közel kerülni a rendezőhöz, mert a vágó szoba szentsége olyan köteléket hoz létre, ami vagy barátságban, vagy gyilkosságban végződik.

Milyen vele dolgozni? Mennyire enged beleszólni akár a rendezői koncepcióba? 

Nagyon inspiráló a filmjein dolgozni, mindig a legtöbbet hozom ki belőlük. Tudja, hogyan kell vágó szemmel forgatni, ez pedig azt jelenti, hogy rengeteg lehetőség van. Elég általános, ahogy együtt dolgozunk: megbeszéljük, hogy mit szeretne elérni, majd ránézek az első változatra, hogy megismerkedjek vele, mielőtt újra beszélünk róla, hogy finomhangoljuk. Aztán jön a kirakós és a ’Mi lenne, ha…’ kérdések… A filmkészítés csapatmunka, de a nap végén a rendező viszi el a balhét. Mi, vágóként, azért vagyunk, hogy a legjobbat hozzuk ki a filmből, és ezt minden jó rendező tudja. Ez másképp nem működne.

Mely ponton vonódsz be a gyártásba? Kimész a forgatásra vagy csak a kész felvételekkel dolgozol?

Ez projekttől függ. Legtöbbször elolvasom a forgatókönyvet és visszajelzést adok, de nem szeretek túl sokat időzni rajta, hogy megtartsam a távolságot az anyagtól. Általában a második napon kezdek el dolgozni a nyersanyaggal a vágó szobában, és megpróbálok minél több visszajelzést adni a forgatáshoz. Utálom a forgatásokat. Nem szeretek a forgatáson lenni, inkább szeretek a semleges közönség lenni, aki először látja a filmet... Persze vannak kivételek.

Hogy volt a Jupiter holdjával?

Jupiter holdja volt a kivétel. Szinte az egész forgatás alatt kint voltam, de nem vágtam. Legalábbis fizikailag nem. Azért voltam kint a forgatáson – elég vicces módon –, amiért édesanyám is az édesapám filmjeinek forgatásán: megjegyzéseket fűzni a tempóhoz, a ritmushoz és a történethez. Így a Jupiter holdjában elég sok hosszú beállítás lett.

Mundruczó hét filmjét vetítették eddig a Cannes-i Filmfesztiválon, ezek közül négynek te vagy a vágója (Delta, Szelíd teremtés – A Frankenstein-terv, Fehér Isten, Jupiter holdja). Te is el szoktad kísérni a filmeket Cannes-ba? Milyen visszajelzéseket kapsz vágóként?

Vágóként olyan hosszan lélegzel együtt a filmmel, hogy szinte eggyé válsz vele. Ezért egyfajta búcsúként mindig ott szoktam lenni a filmjeim premierjén. Úgyhogy igen, minden alkalommal kint voltam. Cannes mindig egy nagyon szürreális élmény. Nincs más hely a világon, ahol a közönség ilyen szívós és fogékony. Nagyon jó tapasztalataim voltak eddig. Ami a visszajelzéseket illeti, nagyon sok felkérést kaptam Kornél filmjeinek köszönhetően, különösen a Fehér Isten után... Még mindig vannak rémálmaim kutyákról.

Dolgoztál már vágóként televíziós sorozatokon (Terápia, Társas játék) és rövidfilmeken is. Van valami, ami megkülönbözteti ezeket a filmformákat egymástól vágói szempontból?

Nincs, szerintem nem kellene különbségeknek lennie. Azt hozod létre, amit a film műfaja vagy nyelve megkíván. Vágóként otthon kell érezned magad minden területen. A végén egy történetet mesélsz el... még akkor is, ha nincs is történet.

Min dolgozol jelenleg és mik a további terveid?

Vicces, hogy kérdezed… Még mindig a Jupiter holdján dolgozom [az interjú május 4-én készült – a szerk.]. Én vagyok az, aki befejezi a filmet. A rendezők sokszor már a következő projektjükön dolgoznak, mire az előző filmjük vágói munkálatai befejeződnek, úgyhogy a vágóikat állítják be az utómunkába maguk helyett. A következő munkáim nagyon menők lesznek. Először Brady Corbet filmjén, a Vox Lux-on dolgozom, majd rögtön utána visszatérek Kornél következő filmjéhez, melyben Bradley Cooper játszik. Elfoglalt két év elé nézek.

Herczeg Zsófi