Antal Nimród rendező is a Magyar Filmakadémia tagja

Antal Nimród elfogadta az elnöki meghívást, így a Mozi forgalmazású filmek rendező szekció tagja lett.

Antal Nimród 1973. november 30-án Los Angeles-ben született, magyar származású filmrendező.

Miután 18 éves lett, hazaköltözött Magyarországra, és jelentkezett a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, mivel már gyermek korában eldöntötte, hogy filmezéssel szeretne foglalkozni. A diplomát 1996-ban szerezte meg. Megalapozva a nagyfilmes karriert reklámokkal és videoklipekkel kezdte a pályafutását. Forgatott többek között Sub Bass Monsternek, Ganxsta Zolee-nak vagy éppen a Quimby-nek. Az első klip, amellyel már maga is elégedett volt a Hol volt, hol nem volt című Quimby dalhoz készült. 

2003-ban elkészített első nagy játék filmjét, a Kontrollt. A film hatalmas siker lett itthon  és nemzetközileg is elismerték. A Csányi Sándor, Mucsi Zoltán és Badár Sándor főszereplésével készült dráma-vígjáték a föld alatti világot mutatja be az ellenőrök szemével. Az alkotása díjat nyert többek között a Cannes-i Filmfesztiválon is, ahonnan Antal a legjobb fiatal filmes díját hozhatta haza. Ezek után tért vissza Los Angelesbe, hogy Hollywoodban is kipróbálja magát. Első filmjében rögtön olyan sztárokkal dolgozott, mint Luke Wilson vagy Kate Beckinsale. A film forgatókönyvét Mark L. Smith írta, aki a Visszatérő című filmen is dolgozott. Itthon az Elhagyatott szoba címen mutatták be 2007. augusztusában.

2009-ben jött a következő film, az itthon 2010-ben debütáló a Szállítmány. A főbb szerepeket Jean Reno, valamint Matt Dillon alakították. Még ugyanebben az évben érkezett a Predátor - Ragadozók című filmje, amelyben az Oscar díjas Adrien Brody kapta a főszerepet.

Lehetőséget kapott a Wayward Pines sorozatában is, ahol egy részt rendezett, és melyben ismét együtt dolgozhatott Matt Dillonnal.

2017-ben jön a következő magyar filmje, a Viszkis, amely a híres-hírhedt bankrablóról szól.

A rendezés mellett néha átáll a kamera másik oldalára is, így láthattuk például a Machete-ben, a Közel a szerelemhez-ben vagy a Balra a nap nyugszikban.