Gratulálunk a díjazottaknak!

Március 15-e alkalmából átadták a művészeti elismeréseket. Balog Zoltán Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkárral együtt adta át a Magyarország Babérkoszorúja, a Magyarország Kiváló és Érdemes Művésze díjakat, valamint a művészeti középdíjakat, a Balázs Béla-díjat, a Balogh Rudolf-díjat, a Jászai Mari-díjat, a József Attila-díjat, Blattner Géza-díjat, a Harangozó Gyula-díjat, a Martin György-díjat, az Erkel Ferenc-díjat, a Liszt Ferenc-díjat, a Ferenczy Noémi-díjat, a Munkácsy Mihály-díjat, a Márai Sándor-díjat, a Táncsics Mihály-díjat, valamint a Bánffy Miklós-díjat a Pesti Vigadóban.

Szabadságharc nélkül nem lett volna, és ma sincs méltányos kiegyezés – hangsúlyozta az emberi erőforrások minisztere, aki a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából művészeti díjakat adott át kedden a Pesti Vigadóban.

Az ünnepségen elmondta: 1848 márciusának napjaiban csak nagyon kevesen voltak, akik előre látták a harcot, a háborút, de a szabadságért harcolni kellett, és 1848-49 megmutatta, hogy a magyarok képesek harcolni a szabadságért. Mint kiemelte, 1848 legnagyobb eredménye, a szabadságban újjászületett magyar nemzet nemcsak túlélte a harcot, hanem meg is erősödött benne, majd a kiegyezés józan és méltányos kompromisszumként megteremtette a nemzet fejlődésének kereteit.

“A szabadság soha nincs ingyen, a szabadságért harcolni kell. Akik ma ezeket a kitüntetéseket kapják, azok képesek erre: szabadságban alkotni, másokat elvarázsolni a művészetükkel” – tette hozzá, a miniszter. Mint rámutatott: az, hogy milyen lesz egy ország, nagy mértékben a kultúrát művelő embereken múlik.

Itt a díjazottak listája:

Magyarország Babérkoszorúja díjat kapott:
DR. KABDEBÓ TAMÁS József Attila-díjas író, költő, műfordító, a georgetowni The University of Guyana Library és az írországi Maynooth University Library volt igazgatója, a dublini University College volt tanára részére,
PETŐCZ ANDRÁS József Attila-díjas író, költő részére,
VÁRI FÁBIÁN LÁSZLÓ József Attila-díjas költő, műfordító, néprajzkutató, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja részére.

Magyarország Kiváló Művésze díjban részesült:
CSIKOS SÁNDOR Jászai Mari-díjas színművész, színházi rendező, Érdemes Művész,
DÖRNER GYÖRGY színművész, Érdemes Művész, az Új Színház ügyvezető igazgatója,
IGÓ ÉVA Jászai Mari-díjas színművész, Érdemes Művész,
KATHY-HORVÁTH LAJOS hegedűművész, zeneszerző, érdemes művész, az Európai Tudományos és Művészeti Akadémia rendes tagja,
KOVÁCS LÁSZLÓ, Liszt Ferenc-díjas karmester, Érdemes Művész, a Kodály Filharmónia Debrecen vezető karmestere, az Eötvös Loránd Tudományegyetem “Eötvös” Művészeti Együttesének művészeti igazgatója, a Miskolci Szimfonikus Zenekar volt művészeti vezetője,
MOLNÁR EDIT, Balázs Béla-díjas fotóművész, Érdemes Művész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja,
SZARVAS JÓZSEF, Jászai Mari-díjas színművész, Érdemes Művész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja,
TORDAI HAJNAL, Jászai Mari-díjas jelmeztervező, Érdemes Művész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja.

 

Magyarország Érdemes Művésze díjat vehetett át:
DR. BUBNÓ TAMÁS Liszt Ferenc díjas-karnagy, énekművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Egyházzene Tanszékének oktatója, a nyíregyházi Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola főiskolai docense, a Szent Efrém Férfikar alapítója és művészeti vezetője,
FORGÁCS PÉTER, Jászai Mari-díjas színművész, rendező, a Győri Nemzeti Színház igazgatója,
HAMAR ZSOLT, Liszt Ferenc-díjas karmester, zeneszerző, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a pécsi Pannon Filharmonikusok volt karmestere,
KABAY BARNA, Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, filmproducer,
KÁEL CSABA, Nádasdy Kálmán-díjas rendező, a Művészetek Palotája vezérigazgatója,
KLIGL SÁNDOR, Munkácsy Mihály-díjas szobrászművész,
KOCSÁR BALÁZS, Liszt Ferenc-díjas karmester, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, a Magyar Állami Operaház főzeneigazgatója, a Pécsi Tudományegyetem tanszékvezető tanára,
KŐVÁRY KATALIN, Jászai Mari-díjas rendező,
PETÉNYI KATALIN, Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, művészettörténész
SÁRA ERNŐ, Ferenczy Noémi-díjas tervezőgrafikus, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja,
SCHELL JUDIT, Jászai Mari-díjas színművész,
SÖPTEI ANDREA, Jászai Mari-díjas színművész,
ÜTŐ ENDRE, Liszt Ferenc-díjas operaénekes, a Magyar Állami Operaház címzetes nyugalmazott főigazgatója.

Balázs Béla-díjat kapott:
BALAJTHY LÁSZLÓ, a Wersatil Animációs Betéti Társaság rendezője, animátor részére,
DEÁK KRISTÓF, Oscar-díjas magyar filmrendező, vágó, forgatókönyvíró és filmproducer részére,
MOSONYI SZABOLCS, a NATFILM HUNGARY LTD. filmrendezője, operatőr részére,
SZÁSZ ATTILA filmrendező részére.

Balogh Rudolf-díjban részesült: CHOCHOL KÁROLY fotóművész, valamint HAMARITS ZSOLT fotóművész.

Jászai Mari-díjat vehetett át:
CRESPO RODRIGO, a tatabányai Jászai Mari Színház igazgatója, színművész,
FEHÉR TIBOR, a Nemzeti Színház színművésze,
G. ERDÉLYI HERMINA, a Szabadkai Népszínház színművésze,
LENGYEL TAMÁS, a Vígszínház színművésze,
PELSŐCZY RÉKA, a budapesti Katona József Színház színművésze, rendezője,
SAÁROSSY KINGA, az egri Gárdonyi Géza Színház, színművésze,
TRESZ ZSUZSANNA, a pécsi Nemzeti Színház díszlet- és jelmeztervezője,
VARGA KLÁRI, a debreceni Csokonai Színház színművésze.

Kossuth-díjat kapott:

BÁLINT MÁRTA színművész az erdélyi magyarság megmaradását és a Kárpát-medence kulturális kincseinek továbbadását közel öt évtizede töretlen hittel és alázattal szolgáló, a magyar és világirodalom legnagyobb klasszikusait mély átéléssel és gazdag drámai eszköztárral közvetítő, kivételesen magas színvonalú művészi pályája elismeréseként;

BERTALAN TIVADAR látványtervező, festő- és grafikusművész, író, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja számos, mára klasszikussá vált film és tévésorozat látványvilágát meghatározó, nagy hatású munkája mellett a festészet, a grafika és a könyvművészet területén is kimagasló, sokoldalú alkotóművészi pályája elismeréseként;

FÉSŰS ÉVA író, költő a magyar gyermek- és ifjúsági irodalmat gazdagító kiemelkedő életműve, tiszta és szép nyelvi eszközökkel megalkotott, örök érvényű emberi értékeket közvetítő meséi, valamint televíziós és rádiós gyermekműsorai elismeréseként;

FRENREISZ KÁROLY zeneszerző, előadóművész klasszikus zenei képzettségét a hazai rock-beat korszak több legendás, külföldön is sikeres zenekarának alapító tagjaként kamatoztató, a magyar könnyűzenei életet népszerű slágerek és film betétdalok sorával gazdagító pályája elismeréseként

NAGY-KÁLÓZY ESZTER Jászai Mari-díjas színművész, kiváló és érdemes művész  páratlanul gazdag és sokszínű, a naivaszerepektől a legjelentősebb drámai hősnőkig terjedő, nagyívű színpadi, illetve számos felejthetetlen alakítást magába foglaló mozifilmes pályája, valamint jelentős szinkronszínészi tevékenysége elismeréseként;

RADNÓTI ZSUZSA Jászai Mari-díjas dramaturg, szakíró, érdemes művész  a kortárs magyar irodalom legjelentősebb alkotásainak hiteles, a szerzői koncepciót híven tükröző színpadra állítása mellett a hazai drámairodalom történetének kutatása és publikálása terén is rendkívüli munkája elismeréseként;

TAHI-TÓTH LÁSZLÓ Jászai Mari-díjas színművész, kiváló és érdemes művész  eredeti látásmódját és kivételes jellemábrázoló képességét a tragikomikus és groteszk műfaj mestereként zseniális alakításokban kamatoztató, sokoldalú színházi és filmes pályája, valamint hangjával számos emblematikus filmes karaktert feledhetetlenné tevő szinkronszínészi munkája elismeréseként.

Forrás: Színház.org, MTI