Hétfőn adják át a MUSTRA díjait - a Médiatanács újraéleszti a seregszemlét

Több, mint 10 évvel ezelőtt rendezték meg az ORTT első televíziós és filmfesztiválját, a MUSTRÁ-t. Azóta több helyszínt is megjárt a szemle, rendezték az Urániában, a Puskin moziban, de vidéki városban, Veszprémben is. Most pedig a Médiatanács feleleveníti a hagyományt, május 18-án, az Uránia Nemzeti Filmszínházban ismét megrendezi a MUSTRA díjátadót.

A szervezet az eseményhez kapcsolódóan, a magyar alkotók számára rendezte meg a múlt héten a Kvótafórumot, amelyen mintegy 121 alkotó, filmes és tévés szakember részvételével bemutatták a Médiatanács által támogatott projekteket, és ismertették a kvótaszabályozás jogi hátterét, az uniós irányelv ugyanis előírja, hogy a médiaszolgáltatóknak műsoridejük több mint 50 százalékát európai alkotások számára kell biztosítaniuk.
A Médiatanács vezetősége a rendezvényen jelentette be, hogy idén szeretnék feleleveníteni a televíziós seregszemle hagyományait, és május 18-án este az Urániában ismét megrendezik a MUSTRA díjátadót. Az eddigi gyakorlattal szemben, idén nem vetítik le ismét az alkotásokat, hiszen fél évvel ezelőtt, október 13. és 19. között a Magyar Nemzeti Filmalappal és a Magyar Filmakadémiával közösen rendezték meg a Magyar Filmhetet, amelyen a közönség a nagyjátékfilmeken túl már megtekinthette a Mecenatúra programban támogatott alkotásokat.

“A Médiatanács márciusi ülésén úgy döntött, hogy az ott bemutatkozott 121 általa támogatott filmet díjazni fogja, erre a munkára felkért egy héttagú független szakmai zsűrit. A zsűri tagjai a filmes szektor több területéről érkeztek, az egyetemi szférától kezdve az szakújságírón, kritikusokon és a Filmakadémián át a Magyar Művészeti Akadémiáig.” - nyilatkozta Kollarik Tamás a Filmhunak. A zsűri elnöke Novák Emil operatőr, a Filmakadémia elnöke lesz, aki Bíró Lajossal, a Jameson Cinefest Fesztivál igazgatójával, Demeter Istvánnal, a Szolnoki Filmfesztivál igazgatójával, Haris László fotóművésszel, MMA taggal, Kárpáti Györggyel, a Magyar Nemzet újságírójával, Schubert Gusztávval, a Filmvilág főszerkesztőjével, és Varga Balázs egyetemi adjunktussal, az ELTE Filmtudomány Tanszékének oktatójával közön választják ki a 121 Magyar Média Mecenatúra által támogatott alkotás közül a díjazottakat.

A zsűri 5 kategóriában adja majd át az első, második és harmadik helyezettek díjait, a Filmhéten is megjelent dokumentum-, az ismeretterjesztő-, az animációs film, a tévéfilm és a kísérleti- és kisjátékfilm kategóriákban. Az elismerések mellé a Médiatanács másfél-, egy- és félmillió forint értékű összeget ajánl fel, emellett a testület lehetőséget ad kiemelkedő szakmai teljesítmény díjazására is három, egyenként 500 ezer forintos különdíjjal.

“Bár sokszor a nagyjátékfilmek nagyobb nyilvánosságot kapnak, nem szabad elfeledkeznünk a 'kis-nagy' műfajokról sem, hiszen ezek képzik a magyar filmművészet és a mozgóképkultúra alapját. Ezek azok a 'kis-nagy' műfajok, amelyek tükröt tartanak a társadalomnak, és történelmi szempontból is fontos alkotások, ezért is lényeges, hogy az állam támogassa őket.” - mondta el a zsűri elnöke, Novák Emil operatőr. "Mind az 5 kategóriában kíváló filmek közül kellett választanunk és akár kétszer ennyi díjnak is lett volna helye. Az animációs filmek, amelyek igazán magyar unikumnak számítanak és támogatásuk azért is fontos, mert a rajzfilm az első mozgókép, amellyel a gyerekek találkoznak, de a természetfilm kategóriájában is magas színvonalú, nemzetközi forgalmazásban is versenyképes alkotásokat láthattunk! A legnagyobb gondot a dokumentumfilmek és az ismeretterjesztőfilmek kategóriája jelentett számunkra, mert mind a két kategóriában sokkal több díjra érdemes filmet láttunk, de sajnos csak három-három alkotást díjazhattunk. A 'kis-nagy' műfajok nem csupán társadalmi szempontból fontosak, de remek terepet jelentenek a fiatal filmesek számára, hogy megtalálják a hangjukat és rutint szerezzenek a filmkészítés technikai részében is." A zsűri elnöke hangsúlyozta, hogy a Médiatanács által támogatott filmek mind levetítésre kerülnek a közszolgálati és vagy kereskedelmi csatornákon, így számos magyar háztartásba jutnak el, igen nagy nézettséget szerezve, de a Médiatanács pályázati rendszere ösztönzi a fesztivál és az online megjelenéseket is!.

Az díjakat május 18-án este adják át az Uránia Nemzeti Filmszínházban, amelyről mi is beszámolunk.