Can Togay
Szekció: rendező
Életrajz
Balázs Béla-díjas magyar filmrendező, forgatókönyvíró, színész, költő, kurátor, kulturális diplomata, egyetemi tanár.
Budapesten született török szülőktől. Gyermekkorát Németországban töltötte. 1969-től Halász Péter társulatának tagja volt. 1973–1978 között az ELTE német és angol szakát végezte, majd 1980-ban a Sorbonne Nouvelle Egyetem kétéves posztgraduális képzését fejezte be francia–német összehasonlító nyelvészet szakon Jean Marie Zemb vezetésével.
1984-ben diplomát szerzett a budapesti Színház- és Filmművészeti Főiskola rendező szakán Fábri Zoltán tanítványaként. 1991-ben négy évre Finnországba költözött. Számos nemzetközi filmben játszott jelentősebb szerepet, többek között Isabelle Huppert, Hanna Schygulla, Zuhal Olcay, Tom Berenger mellett. 1992-ben A nyaraló című filmdrámája szerepelt a cannes-i fesztivál hivatalos programja Un certain regard szekciójában.
1978 óta jelennek meg versei, eleinte a Mozgó Világban, majd a 2000-ben, a Műút-ban és más folyóiratokban. 2004-ben látott napvilágot első verseskötete Fénykutya és vonat címmel az Aranykor Kiadó gondozásában. A Cipők a Duna-parton című budapesti holokauszt-emlékmű kitalálója és egyben társalkotója is Pauer Gyula szobrászművésszel.
2008. január 1-jétől a Berlini Collegium Hungaricum igazgatója, a Magyar Nagykövetség kulturális tanácsosa.
Kultúrdiplomáciai megbízatása 2014. október 1-ével letelt. Togay azóta egyéb munkái mellett a babelsbergi Filmegyetem (ld. Filmuniversität Babelsberg) forgatókönyv-fejlesztési professzora.
Nős, három gyermek édesapja.
Költészetéről így nyilatkozott:
- „Fiatal bölcsészhallgatóként megmutattam néhány versemet egyetemi oktatómnak, akinél modern angol költészetet hallgattam. Apróbb módosításokat javasolt, majd így szólt:
- – Akkor maga most magyar költő lesz. Jól megfontolta?
- Kérdésében volt valami vészjósló, amit csak felerősített a hangjából kicsengő jóindulat. Versírás közben soha nem merült fel bennem, hogy ez a tevékenység egy meghatározott pálya vagy sors választását jelentheti. Ugyanakkor amennyire elriasztott a kérdés, annyira fel is szabadított. Úgy határoztam, kivonom magam érvényessége alól. Tanárom felvetése arra is felhatalmazott, hogy minden külső szempont vagy következmény figyelembe vétele nélkül írjak, és anélkül, hogy foglalkoztatna, vajon a következő verset megírom-e?”