Főoldal » Tagok » Tagok » Geszti Péter

Geszti Péter

Szekció: producer

Életrajz


Felsőfokú tanulmányait az ELTE Tanárképző Főiskolai Karának magyar-történelem szakán végezte, ahol 1989-ben szerzett diplomát. Már főiskolásként dalszövegeket írt a népszerű Első Emelet zenekar számára.

Miután az együttes felbomlott, riporterként, műsorvezetőként és forgatókönyvíróként dolgozott. Médiakarrierjét az Ász című televíziós műsor műsorvezetőjeként kezdte 1989-ben, majd a Rapülők és a Jazz+Az együttesek tagjaként sikeres zenei karriert futott be. (Ekkoriban ragadt rá a „szöveggyártó kisiparos” becenév.) 1989-ben az Akció Reklámügynökség reklámszövegírója lett, majd később kreatív igazgatójaként dolgozott több neves hazai és külföldi céggel. 1992-ben a Megáll az ész műsorvezetője volt, majd ismét a zene felé fordult. Klasszikus komolyzenét (Mozart, Beethoven) népszerűsített a fiatalok körében. Felvette az MC Gesztenye művésznevet, és megalapította a Rapülők együttest. Az együttes fennállása alatt sikert sikerre halmozott, de végül 1994-ben a szétválás mellett döntöttek. Ezt követően Békés Pál íróval és Dés László zeneszerzővel közösen megírta a A dzsungel könyve című musicalt. Ebből az alkotásból 1996-ban nagy sikerű előadást állított színpadra a Pesti Színház. Az előadás dalait megszólaltató lemez aranylemez lett. 2000-ben alapítója és producere volt az @®© óriásplakát-kiállításnak, mely azóta is színfoltja Budapest kulturális életének. 

Filmek


2018 - BÚÉK

1999 - Kalózok

Díjak


  • Pop-Meccs – Év szövegírója (1988)
  • EMeRTon-díj (1992)
  • A Magyar Televízió nívódíja (1994)
  • Arany Zsiráf-díj (1993, 1994)
  • Huszka Jenő-díj (1994)
  • Déri János-díj (1995)
  • A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje (2005)
  • Magyar könnyűzenéért VIVA Comet díj (2011)