Főoldal » Tagok » Tagok » Márta István

Márta István

Szekció: zeneszerző

Életrajz


1952-ben született Budapesten. 1975-ben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zeneszerzés szakán szerzett művész-tanári diplomát. Konzervatóriumi és főiskolás évei alatt több amatőr és professzionális színházban dolgozott (Brobo együttes, 25. Színház, Thália Színház). A 70–80-as években – moldvai (csángó) népzenei gyűjtőútja mellett – szervezett happeningeket, performanszokat, kortárszenei fesztiválokat (Fiatal Művészek Klubja, Plánum fesztivál, különböző egyetemi klubok). Több alkalommal rendeztek szerzői estet kompozícióiból (Korunk Zenéje, MTV Vigadó Est, Varsói Ősz).

Közreműködőként és zeneszerzőként tagja volt a 180-as csoportnak, és – mint csembalista – tagja a historikus zenét játszó Mandel Quartetnek. A Quartettel több ízben turnézott az USA-ban, Mexikóban, Brazíliában, Izraelben és Európa számos országában. 1976 óta több mint 300 színpadi és filmzenét írt és szerkesztett. Rendezett az Arany János Színházban, a Pécsi Nemzeti Színházban, a Várszínházban és az Új Színházban. 46 kompozícióját a világ több helyén bemutatták, szerzői lemezei mellett sok esetben készítettek táncjátékot, balettet zenéi felhasználásával.

Zenetörténetet és 20. századi zeneanalízist oktatott a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola dzsessz tanszakán. Zenei vezetője volt a Veszprémi Petőfi Színháznak, a Nemzeti Színháznak és az Új Színháznak. 1989-ben létrehozta a Kapolcsi Művészeti Napokat, amely 1996-tól Művészetek Völgye néven Magyarország legnagyobb multikulturális fesztiváljává nőtte ki magát.

Filmek


  • 2007 - Boszporusz felett a híd 
  • 2007 - Hasutasok 
  • 2006 - Valami szépet 
  • 2006 - Tibetben a lélek 
  • 2006 - Kádár János utolsó beszéde
  • 2005 - El Camino - Az út 
  • 2005 - Történetek az elveszett birodalomból 
  • 2000 - Helyfoglalás, avagy a mogyorók bejövetele 
  • 1998 - Pannon töredék 
  • 1996 - A törvénytelen 
  • 1989 - Groteszk 
  • 1989 - A legényanya
  • 1989 - Jézus Krisztus horoszkópja 
  • 1989 - Vadon 
  • 1989 - Túsztörténet 
  • 1988 - Dunaszaurusz 
  • 1988 - Gyökér és vadvirág
  • 1987 - Hol volt, hol nem volt 
  • 1987 - Doktor Minorka Vidor nagy napja 
  • 1987 - Érzékeny búcsú a fejedelemtől 
  • 1986 - Erőltetett menet: Bor és környéke 
  • 1986 - Akli Miklós (as Mártha István) 
  • 1986 - Leó és Fred (Sorozat)
  • 1985 - Az ördögmagiszter 
  • 1985 - Lakótelepi mítoszok 
  • 1984 - Angyali üdvözlet 
  • 1983 - Viaszfigurák 
  • 1983 - Szegény Dzsoni és Árnika 
  • 1983 - Elveszett illúziók 
  • 1982 - A persely, avagy egy görbe nap Budapesten 
  • 1981 - Istenek és szerelmesek 
  • 1980 - Gazdag szegények 
  • 1980 - A nagy ékszerész 
  • 1974 - Az ozorai példa 

Díjak


  • 1979 Magyar Televízió nívódíja
  • 1982 Magyar Rádió közönségdíja
  • 1981 Tribune International des Compositeurs díjai Párizsban
  • 1987 Tribune International des Compositeurs díja Párizsban
  • 1987 Erkel Ferenc-díj
  • 1998 Színházi kritikusok különdíj (a Peer Gynt zenéért)
  • 1994 Podmaniczky-díj
  • 1994 Déri János-díj
  • 1997 Veszprém Megyéért Érdemrend
  • 1998 Köztársasági Elnöki Aranyérem
  • 1999 Kapolcs díszpolgára
  • 2000 A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje /polgári tagozat/
  • 2001 Pro Regio díj
  • 2002 A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje /polgári tagozat/
  • 2006 Prima díj
  • 2012 A Magyar Érdemrend középkeresztje /polgári tagozat/
  • 2013 "A 2012-es év rendezvényszervezője" elismerés
  • 2014, 2017, 2018 : TOP 50 - a magyar turizmus legbefolyásosabb szereplői