Főoldal » Tagok » Tagok » Szakács Györgyi

Szakács Györgyi

Szekció: látvány- és díszlettervező

Életrajz


Gyermekként került először kapcsolatba a jelmeztervezéssel édesanyja Váci utcai divatszalonjában. Jelmeztervezést az 1970-es évek elején nem tanítottak a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, ezért az érettségi után a Budapesti Műszaki Egyetem építészmérnöki karára jelentkezett, ahol 1974-ben végzett. 1975 óta jelmeztervező. A kecskeméti Katona József Színház tagja volt 1976-tól 1979-ig. 1979-től 1988-ig a Miskolci Nemzeti Színház, 1988 és 1991 között pedig a Nemzeti Színház jelmeztervezője volt. 1991-ben a budapesti Katona József Színház tagja lett. A stuttgarti Theater Tri-Bühne-ben Oliver Bukowski: Gaste, a bécsi Burg Theater-ben Osztrovszkij: Az erdő című darabjához készített jelmeztervezést. Lipcsében Muszorgszkij: Borisz Godunov, Lyonban pedig Mozart: Don Giovanni című operájához készített jelmezeket. A napfény íze című film jelmeztervezéséért Genie- és Oscar-díjra jelölték. 2007-ben Szakács Györgyi címmel 40 perces portréfilmet készített róla a Duna Televízió. Jelenleg szabadfoglalkozású művész. Több, mint 400 darabhoz tervezett jelmezeket magyar színházaknak. Tervezett jelmezeket játék- és tévéfilmekhez, dolgozik külföldi színházaknak is. Válogatott csoportos kiállítása volt Prágában, 1982-ben Újvidéken, 1983-ban pedig Budapesten, a Műcsarnokban.

Filmek


  • 2019 - A Martfüi Rém - A Sorozat (Sorozat)
  • 2018 - Napszállta 
  • 2018 - Tegnap 
  • 2016 - A martfűi rém 
  • 2016 - Utazás apánkkal 
  • 2015 - Anyám és más futóbolondok a családból 
  • 2015 - Félvilág (TV Movie) 
  • 2014 - Six Dance Lessons in Six Weeks 
  • 2012 - Az ajtó 
  • 2012 - Aglaja 
  • 2011 - The Great Ghost Rescue 
  • 2011 - Visszatérés 
  • 2010 - Az úr elköszön (Short) 
  • 2009 - A repülés története (Short) 
  • 2008 - Clara 
  • 2008 - Good: A bűn útjai 
  • 2008 - Eszter hagyatéka 
  • 2006 - A hét nyolcadik napja 
  • 2006 - A harag napja 
  • 2006 - Vadászat angolokra 
  • 2006 - Rokonok 
  • 2005 - Sorstalanság 
  • 2004 - Hóesés a Vizivárosban (TV Movie) 
  • 2004 - Világszám! 
  • 2002 - A hídember 
  • 2001 - Csocsó, avagy éljen május elseje! 
  • 2001 - Szembesítés 
  • 2000 - Jadviga párnája 
  • 1999 - A napfény íze 
  • 1996 - Offenbach titkai  
  • 1995 - Mizantróp 
  • 1995 - Ébredés 
  • 1994 - Bűvös vadász 
  • 1991 - A három nővér 
  • 1991 - Melodráma 
  • 1990 - Eszterkönyv 
  • 1989 - Groteszk 
  • 1989 - Vendéglátás 
  • 1987 - Csinszka 
  • 1986 - Idő van 
  • 1985 - Csak egy mozi 
  • 1984 - Linda (Sorozat)
  • 1984 - A revizor 
  • 1984 - Mária-nap 
  • 1983 - Elveszett illúziók 
  • 1983 - Hatásvadászok 
  • 1983 - Szerencsés Dániel 
  • 1980 - Vizsgálat Martinovics Ignác szászvári apát és társainak ügyében 

Díjak


  • MAFILM-díj (1985)
  • Jászai Mari-díj (1986)
  • Kossuth-díj (1998)
  • Hevesi Sándor-díj (2015)
  • Színikritikusok díja (12 alkalommal)