Főoldal » Tagok » Tagok » Tóth Barnabás

Tóth Barnabás

Szekció: rendező

Életrajz


1995-ben sikertelenül felvételizett a Színház- és Filmművészeti Főiskola színész szakára, ezért a Külkereskedelmi Főiskola nemzetközi kommunikáció szakának, reklám szakirányát választotta, ahova tanulmányi eredményeinek, valamint kiváló angol és francia nyelvtudásának köszönhetően nem kellett felvételi vizsgát tennie. Mivel továbbra is vonzotta a filmezés, két év múlva ismét jelentkezett a színművészetire, de másodszor is elutasították. 1998-ban, közgazdasági diplomával a zsebében felvételt nyert a Színház- és Filmművészeti Főiskola akkor induló producer szakára, majd átjelentkezett rendezőnek és a két szakot együtt végezte el 2003-ban.

2002-ben egy háromfős nemzetközi stáb tagjaként hét rövid dokumentumfilmet forgatott hét országban a Volunteers´ Odyssey (Önkéntes Odüsszeia) nevű nemzetközi televíziós produkció számára, melyekkel humanitárius vagy emberi jogi önkéntes szervezeteket mutattak be. 2007-ben Született lúzer című televíziós vígjátéksorozatot rendezte, ami az első, magyar forgatókönyv alapján készült HBO-sorozat volt.

2009-ben készült el első nagyjátékfilmje, a Rózsaszín sajt, amelynek rendezője, forgatókönyvírója és egyben főszereplője volt. Filmbéli apját Bezerédi Zoltán alakította, akivel korábban már szinkronszerepekben dolgozott együtt. 2013-ban az Újratervezés című kisjátékfilmjének főszerepeire sikerült megnyernie Pogány Juditot és Kovács Zsoltot. A filmnek előbb nem volt nagy visszhangja, azonban három évre rá valósággal „robbantotta a világhálót” – négy nap alatt egymillión felüli kattintást ért el. Susotázs című kisjátékfilmje Magyarországon 2018. április 4-én a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztiválon mutatkozott be, majd beválogatták több rangos európai és amerikai fesztiválra, többek között a Manhattan Rövidfilmfesztiválra, mely utazó fesztivál keretében Los Angelesben is vetítették, így jelölhetővé vált az Oscar-díjra. Az alkotást beválogatták a 2019-es Oscar-díj legjobb élőszereplős rövidfilm kategóriájának 10 kisfilmet tartalmazó szűkített listájára.

Filmek


  • 2019 - Akik maradtak 
  • 2018 - Susotázs 
  • 2017 - Van egy határ 
  • 2012 - Újratervezés 
  • 2011 - Csalfa Karma 
  • 2009 - Rózsaszín sajt 
  • 2009 - Gionfalva 
  • 2007 - Született lúzer 
  • 2006 - Egy szavazat 
  • 2005 - Autogram 
  • 2004 - Vonaton 
  • 2004 - Meglepetés 
  • 2004 - Kiállítás 
  • 2004 - (terep) SZEMLE 
  • 2003 - Szerelem meg hal 
  • 2003 - On a train
  • 2001 - Kiss Feri tutira megy
  • 2001 - A mi autónk 
  • 2000 - Az ember, akit kihagytak 
  • Vonaton 
  • Önkéntes Odüsszeia

Díjak


  • 1993 : 24. Magyar Filmszemle – különdíj (színészi alakításért) – Gyerekgyilkosságok
  • 1993 : „A holnap sztárjai” Filmfesztivál (Genf) – elismerő oklevél (színészi alakításért) – Gyerekgyilkosságok
  • 2004 : Aubagne-i Nemzetközi Filmfesztivál – "Rövidfilm éjszakája" közönségdíj – Vonaton
  • 2004 : Pontault-Combault Rövidfilmfesztivál – közönségdíj – Vonaton
  • 2004 : Cottbus-i Kelet-európai Filmek Fesztiválja – különdíj – Vonaton
  • 2007 : 3. BuSho Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál (Budapest) - Ezüst BuSho-díj - Egy szavazat (Simonyi Balázzsal együtt)
  • 2010 : Bergyanszk Nemzetközi Filmfesztivál - közönségdíj - Rózsaszín sajt
  • 2013 : Magyar Filmkritikusok Díja - legjobb kisjátékfilm - Újratervezés
  • 2013 : Friss Hús Fesztivál - közönségdíj - Újratervezés
  • 2014 : Vukovári Filmfesztivál – Aranyuszály díj – Újratervezés
  • 2014 : 10. BuSho Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál (Budapest) - Ezüst BuSho-díj - Újratervezés
  • 2014 : Berlin Interfilm Nemzetközi Rövidfilmfesztivál - Car Shorts díj - Újratervezés
  • 2014 : Szöul Asiana Nemzetközi Rövidfilmfesztivál - közönségdíj - Újratervezés
  • 2017 : 13. BuSho Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál (Budapest) - Bronz BuSho-díj - Van egy határ
  • 2018 : Rhode Island Nemzetközi Filmfesztivál – legjobb rövid filmvígjáték – Susotázs
  • 2018 : Manhattan Rövidfilmfesztivál – „Ezüst Medál” a legjobb filmnek – Susotázs
  • 2018 : Kinofil Manchesteri Nemzetközi Rövidfilmfesztivál – legjobb rövid filmvígjáték – Susotázs
  • 2018 : Innsbrucki Természettudományi Filmfesztivál – legjobb film – Susotázs
  • 2018 : Hickory Footcandle Filmfesztivál - legjobb rövidfilm – Susotázs
  • 2018 : High Wycombe Fisheye Filmfesztivál – legjobb rövidfilm, legjobb forgatókönyv – Susotázs
  • 2018 : Marosvásárhelyi AlterNative Nemzetközi Rövidfilmfesztivál - fődíj – Susotázs